Millió lehetőséget dob elénk az élet, ám, hogy élünk-e vele, csak rajtunk múlik. Sokszor pillanatok alatt képesek vagyunk dönteni, máskor napokat, heteket vesz igénybe egy igen vagy egy nem meghozatala. Vajon miért halogatunk? Vajon mióta él bennünk a félelem, hogy egy döntésünk “végzetes” lehet?

Ha ezt az utolsó kérdést boncolgatjuk, biztosan millió egy indokot találunk arra, miért gondolkodunk így. Kétségtelen, hogy a gazdasági élet bizonytalansága, az egzisztencia megteremtésének nehézségei, a pályaválasztás vagy egy munkahely megtalálása mind olyan tényezők, amelyek “egy életre szóló” döntésként élnek bennünk. Ha megtaláltuk a nekünk valót, ott maradunk. Akár egy életre is. Ez lehet jó, hiszen biztonságérzetet ad, de ugyanakkor a szabad mozgás lehetőségétől foszthat meg minket.

Könnyű beleszokni a biztosba, a néha szükséges rosszba, mert addig sem rettegünk. Attól, hogy mi van, ha nem sikerül, ha újra a bizonytalan időszakába kerülünk, mi van, ha új döntést kell hoznunk, ami egy újba, egy ismeretlenbe “taszíthat” minket? Pedig nem létezik rossz döntés. Csak döntés. És minden döntés tanít nekünk valamit. Leginkább önmagunkról.

Döntéshelyzetben szembesülünk mindennel, amik vagyunk: ilyenkor válnak láthatóvá félelmeink, előítéleteink, berögzült szokásaink, otthonról hozott hitrendszerünk.

Ilyenkor villannak be korábbi jó vagy rossz tapasztalataink, ilyenkor szólalnak meg bennünk vágyaink és félelmeink. Pro és kontra mérlegelünk, hiszen úgy érezzük, van mit vesztenünk.

Csak egyet nem tudunk, hogy a döntésünknek milyen “következményei” lesznek.

És ez megijeszt minket. Mert ki szeretne látatlanba fejest ugrani a semmibe? Ugye? Elmesélem egy döntésemet, amit meg kell vallanom, “tizedmásodperc” alatt hoztam meg.

Hosszas és nagyon körülményes, többhetes kiválasztási folyamat után az ország egyik legnagyobb multinacionális vállalata ajánlott állást, amely szakmailag kimagasló előrelépési, tanulási lehetőségeket jelentett, fényes karrierrel. Álom fizetés mellett. Akkor a kisebbik gyermekem bölcsődés korban volt, már megvolt a helye a bölcsiben. Büszke voltam magamra, hogy egy ilyen álom munkával kínáltak meg, és még a családom is támogat abban, hogy segítségükkel megvalósíthassam szakmai karrieremet.

Már csak alá kellett volna írni a szerződést. Egy nap gondolkodási időt kértem. Másnap visszaadtam aláírás nélkül a papírokat, és mindent megköszönve hátat fordítottam a multis életnek. Mert valamit akkor megértettem. A saját szükségleteimet. Azt, hogy én önmagam szeretnék maradni, és lehetőleg a legtöbb időt szeretném a gyerekeimmel tölteni. Nekem akkor ez volt a legfontosabb. Még akkor is, ha mások értetlenül csóválták a fejüket, hiszen szerintük ennél jobb lehetőség nem is létezhet…

Ennek a döntésnek köszönhetem, hogy ma az vagyok, aki.

Sikeres újságíró, könyvíró, pr és kommunikációs szakember. Egy olyan személy, aki meri és tudja a gondolatait papírra vetni. A gyerekeimmel remek a kapcsolatom, és tudom, ez a döntésem akkor 180 fokkal változtatta meg az életemet. De döntöttem. És jól. Mert minden döntésünk jó döntés. Még akkor is, ha abban a szent pillanatban nem is tűnik annyira annak. Amint eltávolodunk a helyezettől, ahogy az idő rálátást enged a helyzetekre, láthatóvá válnak, hogy egyes döntéseinkben mi volt az a pozitívum, ami segítette életünk alakulását.

Még egyre megtanított az élet. Kis, apró helyzeteket gyakran hoznak a mindennapok. De igazi, nagy döntési lehetőségeket nem véletlenül sodor elénk az élet. Azok arra valóak, hogy magunkban helyretéve az érzéseket, terveket, végre döntsünk. Éljünk a lehetőségekkel és tanuljunk belőlük. Azt utat rajzolják ki előttünk, amin haladnunk kell.